Füstölt só (finomszemcsés, paprikával színezett)
Összetevői: étkezési só, füst, paprika, csomósodásgátló (E551)
A só és a füstölt só eredete
A só alapvető nyersanyagaink egyike, fűszerként, tartósítóként és fizetőeszközként való használata szinte egyidős az emberi civilizációval. A tengeri só, a kősó és a földalatti sós forrásvízből kinyert, úgynevezett szalinasó minden kultúrában kiemelt jelentőséggel bírt. Értelemszerűen az egyes régiókban a földrajzi és geológiai lehetőségekből adódó/kinyerhető sókat használtuk leginkább, a kiterjedt nemzetközi kereskedelemnek köszönhetően azonban mára a só legkülönfélébb fajtái eljuthatnak a világ bármely pontjára. Mára már olyan sókülönlegességekhez - pl.: sóvirág, perzsa kék só- is hozzáférhetünk, melyek mindeddig ismeretlenek voltak számunkra.
A füstölt só aromáját gazdagon árnyalják a különböző fafajták, mely felett az alapanyagul szolgáló tengeri sót, vagy kősót füstölik. Erre a célra leginkább bükkfát és a tölgyfát használnak, de égerfa és a hikori is ismert - leginkább külföldön használt - füstölő alapanyag.
A füstölő anyagokon kívül különféle egyéb fűszerekkel ízesített, színezett változatban is kapható a füstölt só, például a paprika kellemes aromát és erőteljes színt kölcsönöz a füstölt só számára.
Milyen ételekhez használható a füstölt só finomszemcsés, paprikával színezett változata?
A paprikával színezett, finomszemcsés füstölt só nemcsak pácoláshoz, vagy utánsózásra használható, hanem akár a hagyományos asztali/konyhasó helyettesítésére is.
- Paprikás ízvilágából adódóan az édes jellegű desszertekhez nem ajánlott, ám a sörkorcsolyák és borkorcsolyákhoz bátran adagolható.
- A paprikás füstölt só a pecsenyék, pörköltek ízvilágát kellemes füstös aromával gazdagítja.
- Halászlevek, húslevesek, és zöldségfélékből, babfélékbők készült egytálételek ízesítésére is kiválóan alkalmas a finomszemcsés, paprikával színezett füstölt só.
- A paprikával színezett füstölt só használatával bográcsos, valamint grilljellegű ízvilágot kölcsönözhetünk a legkülönfélébb, házi tűzhelyen készült ételeknek.