Miért jobb a ceyloni fahéj?
A ceyloni fahéj vékonyabb rétegekből álló, emiatt jobban hasonlít egy kézzel sodort vékony szivarhoz, és színében világosabb-sárgásbarnább mint a cassia, amely vastagabb kéregből vágott és szürkésebb színű.
Emellett a ceyloni fahéj őrleményének illata, íze kissé szolídabb, de kellemesen összetett. A cassia íze nemcsak aromásabb, de erősebb, azaz csípősebb is. A csípőssége az egyik ok, amiért a cassiával csínján kell bánni. A másik pedig a kumarintartalma. A ceyloni fahéjjal összevetve a cassia kumarintartalma annak százszorosa is lehet. Ez alapvetően, egy csipet fahéj használatánál, amikor a gramm törtrésze jut egy főre, még ekkor sem jelentős. Azonban gyógyászati célokra, kapszulás alkalmazásokra, csak és kizárólag a ceyloni fahéjat javasoljuk, amelynek kumarintartalma kicsi.
Tárolás: fénytől védett, száraz, hűvös helyen.